Zuschlag és Győzike egy feketelistára került
A cégek legalább 183,6 milliárd, míg a magánszemélyek 40,6 milliárd adóforinttal maradtak adósok a NAV-nak – írja a Napi Gazdaság.
A cégek legalább 183,6 milliárd, míg a magánszemélyek 40,6 milliárd adóforinttal maradtak adósok a NAV-nak – írja a Napi Gazdaság.
Hoffmann Rózsának igaza van, amikor a diplomások kártékonyságáról beszéli. Az elmúlt évek során kevesen tettek nagyobb kárt az országnak, mint az átmenet zavaros húsz évében egyetemi végzettséget szerző illetők, akik az elmúlt években felelős pozíciókba kerültek. Az intézményesített korrupció ugyan nem írható csak az ő számlájukra, ám az a csapás, amelyet az ország mentális állapotára mértek, felmérhetetlen következményű. Kevés dolog demoralizálóbb ugyanis, mint látni, ahogy az egyetemekről kikerült ifjak mindenféle munkatapasztalat nélkül keresnek hirtelenjében milliókat, csak mert mérhetetlen mértékű lojalitással és mérhetetlenül alacsony önbecsüléssel rendelkeznek.
A Zuschlag János nevével fémjelzett egykori Fiatal Baloldal kecskeméti elnökségi tagja fegyveres rablást követett el, hogy így enyhítsen rendszeres kokainfogyasztásából adódó pénzügyi nehézségein – számolt be a Magyar Nemzet.
Irodákat takarít a hat évre elítélt Zuschlag János a kecskeméti börtönben. Emellett felperesként polgári pert indított az adóhatóság ellen: az első tárgyalási napra rabruhában, bilincsben kísérték a bíróságra a börtönőrök – írja a Bors.
Az egymillió forintnyi fiktív számlát kiállító Földes Gábort 100 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a táblabíróság.
Enyhítette a Szegedi Ítélőtábla másodfokon a Zuschlag János és társai ellen folyó perben kiszabott büntetéseket, az egykori szocialista politikus büntetését 8 év 6 hónapról 6 évre mérsékelte a táblabíróság.
A Legfelsőbb Bíróság a Szegedi Ítélőtábla másodfokú döntését emelte jogerőre harmadfokú eljárásában.
"Hanyag voltam, egy beavatatlan stróman" – mondta az utolsó szó jogán Katus Ferenc, a Zuschlag-ügy harmadrendű vádlottja.
A tárgyalóterembe megbilincselve, két fegyőr vezetésével érkező egykori szocialista politikus azt hangsúlyozta, hogy nem bűnszervezetben, és nem a személyes haszonszerzés érdekében követték el a csalást.
Az első fokon felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve pénzbüntetésre ítélt vádlottak ügyvédei is a védenceikre kiszabott büntetések mérséklését, illetve ügyfeleik felmentését kérték.
A védő hangsúlyozta, hogy Marsovszky Balázs a bűnösségét és a csalás tényét elismerte. A bűncselekményt azonban nem saját személyes haszna érdekében követte el, ezért – az LB egy korábbi ítélete alapján - az üzletszerű elkövetés kizárható.
A Zuschlag Jánosra első fokon kiszabott nyolc év hat hónapos börtönbüntetés jelentős enyhítését kérte védencével szemben Kovács M. Gábor ügyvéd a per másodfokú tárgyalásán.
Kedd délelőtt kezdődött a Zuschlag-per másodfokú tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán. A szocialista politikust első fokon nyolc év hat hónap börtönre ítélték bűnszervezetben, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás miatt.
Kedden délelőtt kezdi tárgyalni a Szegedi Ítélőtábla másodfokon Zuschlag János egykori szocialista politikus és tizenhárom társa ügyét.
A Szegedi Ítélőtábla 2011. január 11-én kezdi tárgyalni Zuschlag János és társainak ügyét; a másodfokú eljárásban hét tárgyalási napot tűztek ki - tájékoztatta az táblabíróság hétfőn az MTI-t.
Nagy Ervin tollából a minap felettébb bizarr írás látott napvilágot a Magyar Hírlapban, azt sejteti, hogy Zuschlag és Polanski üldöztetése mögött ugyanazok a sötét erők állnak: a zsidók és Amerika. Összeesküvés-elméletekkel, hál’Isten, jól állunk, ám még feltehetnénk a kérdést: és a biciklisták hol maradnak?
Az első fokon megállapítottnál nagyobb mértékű vagyon elkobzását is indokoltnak tartaná Zuschlag János volt szocialista képviselő esetében a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség, amely ilyen tartalmú indítvánnyal fordult a Szegedi Ítélőtáblához - értesült a Magyar Nemzet.
A Zuschlag-ügyben csaknem 75 millió forint kár keletkezett, amelyből 60 millió az eljárás során megtérült, mivel azonban bűnszervezetről van szó, a vagyonelkobzást – a büntető törvénykönyv szerint a kár mértékétől függetlenül – a törvény kötelezően elrendeli - írja a nol.hu.
Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség Őri András, a Zuschlag-per negyedrendű vádlottja ellen, és elrendelte országos körözését - írta a magyar Hírlap pénteki számában.
Zuschlag Jánost nyolc év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szerdán Kecskeméten. Zuschlag nem méltó az MSZP támogatására, így a bírósági döntést követően automatikusan megkezdődik a pártból való kizárása - közölte az MSZP.